Cerutti zárszerkezet meghibásodása esetén kihez forduljunk?

Az olasz tollas kulcsos zárszerkezetnél fellépő hiba esetén csakis szakszervizt válasszunk a megoldáshoz, mert ők minden nap ezzel foglalkoznak, tudják, hogy milyen esetleges tipikus hibák jelenhetnek meg, lehet javítani vagy szükséges a zárcsere. A jellemző hibák általában nem is a zárszerkezet gyártási technológiájára vezethetők vissza, hanem inkább a nem jó használat, a gyors forgatás a kulccsal a zárban, a kapkodás, rohanás miatt, illetve az ajtó erős becsapódása miatt szoktak előfordulni. Amikor egy biztonsági zárszerkezet – és itt most beszélhetünk bármelyik olasz típusról – akadozik, nehezen lehet lenyomni a kilincset, és már több, mint 10-15 éves, nincs mit rajta igazítani, javítani. Ez egyértelműen cserét igényel, akármennyire is kerül sokba, mert egy ilyen komplett csere ára lassan megközelíti a 100.000 forintot. De ez még mindig kevesebb, mintha megáll a zár, beszorul a kulcs és nem nyílik az ajtó, persze mindez éjjel történik.

Miért kell zárat cserélni, ha csak a kilincs működik nagyon nehezen?

A válasz számunkra egyértelmű, de azért leírjuk, hogy tisztán lásson mindenki. Számoljuk ki, hányszor nyomjuk le egy a kilincset naponta, ezt szorozzuk be egy hónappal, egy évvel, és azt még 15-tel, így a válasz az, hogy elhasználódott a 15év alatt. Ilyenkor megkérdezik tőlünk, de hát csak 15 évet bír ki? A válasz: igen, az autót sem használjuk 15 évig olajcsere, akkumulátorcsere vagy bármilyen kötelező karbantartás nélkül. Minden szerkezetnek, gépnek, alkatrésznek néha karbantartása, cserére van szüksége. Ha ezt nem tartjuk be, cserbenhagy minket. Az ajtó kizár minket a lakásból. Ez egy természetes folyamat, ezt meg kell érteni.

A Cerutti zárszerkezetek kilincsmechanikája a 15 év alatt olyan szinten megkopik, ledarálódik, illetve meggyengül a visszahúzó rugó, hogy hiába nyomjuk le a kilincset erőkarként, az nem tud erőhatást kifejteni a visszahúzó nyelvre, ezért nem jön ki a zártokból a nyelv. Így nem nyílik az ajtó, csak ha még jobban, még erőteljesebben ráfekszünk a kilincsre. Ezt nem szabad így használni, mert előbb-utóbb beszakad a kilincsmechanika a lamellák közé és már a kulcs sem fogja nyitni a zárat, ami amúgy hibátlanul működik persze.

Mennyibe kerül egy kilincs-csere a zárcserével kompletten Budapesten egy ilyen ajtónál? Mielőtt belemerülünk az árakba és vagdalkoznánk olyan dolgokkal, amiről azt sem tudjuk pontosan, hogy mi, küldjenek nekünk egy fényképet a kulcsról, az ajtóról. Több irányból, több oldalról fotózva, és máris megkapja a kérdésére a választ, hogy mennyit is fog fizetni, ha tőlünk rendeli meg a zárcsere, illetve kilincs-csere komplett szolgáltatást. De mégis mennyibe kerül? – hangzik el ismét a kérdés. Nem akarok tiszteletlenek lenni, de a válasz továbbra is csak az, hogy 80.000 – 100.000 forint között. Itt már azért eldől a kérdés, az ügyfél hangja elcsuklik, hogy ebből megrendelés nem lesz, inkább vesz egy kínai ajtót, mert az most akciósan 99.000 forintba kerül és az úr gondolata szerint az új és nem lesz vele gond.

Kínai ajtó kontra olasz biztonsági záras bejárati ajtó

Mielőtt egy ilyen ipari hulladékot szereltetnének be, a jó, öreg, igencsak megkopott, ám acélvázas ajtó helyére, azért gondolkozzanak el előtte. Kérjék ki másnak is a véleményét, mert ezek a lemezajtók, amiket most egyre több cég akció keretében hirdet, elég nagy veszélyforrást jelentenek nemcsak a működés tekintetében, hanem a család, illetve az ingatlan, otthon megvédése terén is. Szinte mindenfajta zár szervizelésével, cseréjével, telepítésével foglalkozunk, fa-, fém-, műanyag-, lemez ajtó, egy illetve kétszárnyú ajtókkal is, de bátran állítható, hogy ezek a kínai HiSec és társai márkanevű bejárati ajtók max. a szél ellen védenek, a betörőt beengedik. Csak a gond van velük hosszútávon, pl. letörik a kilincs, meghibásodik a zár, és mindezt a beszerzéstől számítva egy éven belül! Ilyenkor feltesszük a kérdést, hogy ha egy éven belül tönkremegy egy zár, akkor miért várjuk el azt, hogy az olasz Cerutti ajtózár, ami 15 éve szolgál minket, tovább működjön? Ezen tessék majd elgondolkozni! Nem kioktatás gyanánt mondom, csak, hogy tisztán lássuk, hogy milyen ajtót adnak fel egy kínai, nem is vasból, hanem valami gyenge ötvözetből készült lemezből legyártott, párszáz forintos ajtózárakkal ellátott ajtóért.