Viro zárszerelés bejárati ajtón
Zárszerelésről akkor beszélünk, amikor szükségessé válik valamilyen probléma folytán a zárszerkezet szerelése, szervizelése, valamint, amikor az ajtóban vagy ajtótokban fellépő deformálódás, elcsúszás miatt, a zárszerkezet nem működik megfelelően.
Akkor is zárszerelésről beszélünk, ha egy Viro zárat be kell szerelni az ajtóba, azaz ki kell cserélni a zárszerkezetet. A zárszerelés szót inkább az idősebb korosztály alkalmazza a tapasztalatunk alapján, mert az elgondolásuk szerint, ha valami elromlott, akkor azt meg kell szerelni. A fiatalabb korosztály mindenképp a „csere” szót használja, elvégre, ha valami elromlott, akkor azt lecseréljük. Mindemellett fogyasztói társadalomban élünk, ahol, ha valami elromlott, újat veszünk helyette.
Viro zárszerelés karbantartással a helyszínen
Viro zárszerelésre van szükség, de mindenképpen minimum egy karbantartásra, amikor a biztonsági zárszerkezet nyitott állapotban jól működik, azaz mind a négy fordulatot hibátlanul viszi, viszont amikor az ajtó be van csukva, már nem működik, vagy nehezen fordul.
Érdemes erre a problémára odafigyelni, mert gond lehet belőle! Tanácsoljuk szakképzett zárszerelő kolléga bevonását, mert amiről azt gondolják, hogy „nem nagy ügy”, abból komoly, költséges probléma adódhat a jövőben. Ilyenkor, a kulcs egy idő után vagy beletörik a zárba, vagy letörik a kulcsból egy fog.
Amikor kívülről a Viro zárszerkezet tökéletesen működik, de belülről már nehezen fordítható el a kulcs, akkor az a baj, hogy kulcscímke - amely a kulcs szárának megvezetésére szolgál és egyben díszítő elem is - 1-2 mm-t elcsúszott. Ennek köszönhető a szorulás a kulcs elfordításakor. Ilyenkor elég, a címkét arrébb tenni, vagy egy picit megreszelni azt. De lehet, hogy a zárdobozban a belső lamellák sorjásabbak, kicsit ferdék és ezért nem tudja a kulcs megfelelően emelgetni őket. Akár lehet szó kulcskopásról is.
Viro zárszerelési tanácsok otthonra a biztonságért
Amikor úgy érzik, hogy már nem működik tökéletesen a Viro zárszerkezet, akkor forduljanak cégünkhöz segítségért, vagy akár a zár ellenőrzésének érdekében, mert minden esetben kifizetődőbb megelőzni a bajt.
Szintén gyakori probléma, amikor a zárdobozból kijövő rudak nem találják az utat az ajtókeretbe.
Szélesebbre kell ilyenkor tágítani a lyukakat, ezt nevezi a szakma turbózásnak, marásnak, lyuktágításnak, miáltal könnyedén be tudnak csusszanni a rudak a helyükre. Ha nem bíznak magukban, inkább hívjanak zárszerelőt!
Ha esetleg nem rendelkeznek ilyen szerszámokkal, és szerelőhöz sem szeretnének fordulni, akkor egy emelővel meg lehet emelni az ajtót és a zsanérok alá be lehet helyezni egy ún. emelőgyűrűt. Ezzel meg is oldódott a gond.



Viro zárszerelés a helyszínen budapesti lakosoknak
Amennyiben az ajtó kinyitásakor/becsukásakor húzni, tolni vagy felemelni kell az ajtót, ellenőrizzék, hogy nem gyűrődött-e össze az ajtó szigetelése a sok éves használat során, nehézkessé téve a záródást, illetve, hogy a küszöbhöz nem került-e kosz, kisebb kő vagy egyéb szennyeződés.
Ha csak úgy lehet bezárni az ajtót, hogy azt meg kell emelni, szintén egy-egy alátétet vagy emelőkarikát kell behelyezni az ajtózsanérok alá. Ez a megoldás 2-3 mm-t is emelhet az ajtón és így a Viro zárszerkezet nem szorul többé.
Amikor a gyári, egyenes kulcs elgörbült, vagy elhajlott, akkor inkább készíttessenek másolatot egy ép kulcsról, és ne használják tovább a görbét. Megtörténhet, hogy a tollak végén lévő bástyák túlságosan kopottak és/vagy hiányosak. Itt is a megelőzés a megoldás. Próbáljanak ügyelni arra, hogy lehetőleg ne ejtsék le a tollas kulcsokat, mert könnyen letörhet a szélső bástyájuk!
Zárszerelés zárcserével, telefonos információk
A következő problémákkal keresnek meg általában minket.
A ritkábbik, hogy elhagyták a kulcsot és cseréljük ki a zárat. Viszont, ami szinte mindennapos, hogy a zár tökéletesen működik, de a kilincset már csak ránehezedve lehet lenyomni. Továbbá, hogy a nyitáskor, záráskor a kulccsal kb. 10 percig kell játszani.
Ez utóbbi két esetben, csakis a komplett zárcserét tudjuk alkalmazni. A kilincsnél azért, mert a kilincsdió ki van kopva a házból, és ehhez külön alkatrészt nem tartunk. De ilyenkor a zár már nagyon régi, így megérett a cserére. A másik pedig, amikor a kulcsok kopásából, a lamellák görbüléséből adódó szorulás, ebben az esetben is mindenképpen zárat kell cserélni.
Ezeknek a Viro záraknak a komplett cseréje, Budapesten, munkadíjjal együtt 86.000 Ft. Ebben benne van az új zárszerkezet, 3 db gyárikulccsal, valamint egy új, már beépített rugóval rendelkező kilincs-garnitúra is.
Mint említettük ezek budapesti árak. Pest megyében és vidéken külön árszabást alkalmazunk.
Bármilyen Viro zárszereléssel kapcsolatos kérdésére vagy problémájának orvosolására a virozarcsere.hu csapata készséggel áll az Ön rendelkezésére!
A Viro trezorzárak zárcseréjét, szervizelését akár pár órán belül tudjuk biztosítani, hiszen a zárak nálunk raktárkészleten vannak! Zárjainkról, árainkról kérjen bővebb felvilágosítást ezen a számon: 06-70-770-2942

