A VIRO biztonsági trezorzár

A Viro elnevezésű biztonsági trezorzárakkal kapcsolatban kering egy olyan hír a magyar – leginkább sajnos a hozzá nem értő - „zárasok” között, miszerint a Viro zárak gyártása már megszűnt. Nos, ez nem igaz.

A Magyarországon megtalálható, még Viro felirattal ellátott zárakat, az olasz Cerutti cég gyártotta anno, a Viro cég megrendelésére. Ezért szerepel a Viro név a trezorzárhoz tartozó kulcsok fején, illetve a zárcímkén. Mára már a Viro cég nem foglalkozik trezorzárakkal, de a Cerutti folytatta a gyártásukat, immár saját név alatt. Ezért látható a mai zárakon és kulcsokon, címkéken a Cerutti felirat. A két zár, a trezorzárak esetében, egy és ugyanaz.

Akinek Viro biztonsági zár van az ajtajában, nem kell izgulnia, mert a Viro zárak most is jelen vannak a magyar piacon.

A Viro biztonsági trezorzár (főzár, többpontos zár) jellemzői

A Viro biztonsági zárak kizárólag fixlamellás kivitelben vannak forgalomban, ami azt jelenti, hogy a zárszerkezet nem kódolható. Zárcsere esetén a teljes zárszerkezetet kompletten kell cserélni. Ez általában kulcselhagyás miatt, öreg zárak esetében, illetve új lakásba költözéskor fordul elő

Magyarországon ennek a biztonsági Viro zárnak, kizárólag a tollas kulcsos változata van jelen. Ha valakinek mégis akad egy teljesen egyedi, régi Viro zárja, azt cégünk katalógus alapján megrendeli.

Magát a zárat két fúrásvédett csap védi, a zárszerkezet három irányba működik. Előre tol ki négy darab ujjnyi vastagságú tüskét, továbbá felfelé és lefelé reteszel, a zárra rákötött rudazatoknak köszönhetően. A Viro zárszerkezet felépítése tömör, masszív. A rugókat a lamellákra préselték, amelyek egy fix ponton támaszkodnak. Ennek a biztonsági zárnak a működése egy picit hangosabb a társainál (Cisa, CR, Dierre, Iseo, Mottura, Potent, Sab, Securemme), de megdöbbentően stabil és megbízható zárszerkezet. Ezt a megbízhatóságot híven tükrözi, hogy munkáink során még mindig találkozunk olyan ajtóval, amelyet egy eredeti Viro zár működtet. Márpedig ha egy zárszerkezet közel 20 éve funkcionál, akkor annak a minősége csak kiváló lehet.

A zár kifogástalan működéséhez hozzájárul a jól beépített, minőségi ajtó és a szakember által, precízen beállított zár. A Viro biztonsági zár külön jobbos- és balos ajtónyitási irányban létezik.

Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest
Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest
Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest

A Viro biztonsági ajtózár kulcsai

A Viro trezorzárnak a kulcsmintázata is egyedülálló. A gyári zárhoz három darab kulcs tartozik, fóliázott csomagolásban. A kulcsok fejére nincsen ráhúzva műanyag sapka, ám a kulcsfejbe bele van gravírozva, régen a Viro, ma már a Cerutti felirat.

Kevesen vannak tisztában vele, de a zár tökéletes és hosszantartó működéséhez nagyban hozzájárul a precíz kulcsmásolás is. Mivel a Viro trezorzár szerkezete komplex, és mellesleg nem két fillérbe kerül, javasoljuk, hogy kizárólag profi zárszaküzletben másoltassanak hozzá kulcsot. Az eredeti, gyári nyerskulcsokra, profi gépekkel történő, pontos kulcsmásolatok használata meghosszabbítja, vagyis nem rövidíti le a zárszerkezet élettartamát.

A Viro trezorzárakhoz nem tartozik másolásvédő kártya. Ez egyébként elmondható a többi biztonsági tollas kulcsos trezorzár többségéről.

Viro zárakkal szerelt biztonsági bejárati ajtó

Ha az előfordulási helyeket nézzük, Magyarországon szinte mindenhol találkozhatunk Viro zárral működtetett ajtóval. Több cég is gyártotta, szerelte ezt a biztonsági páncélajtót magánszemélyeknek és vállalkozásoknak, mind Budapesten, mind országszerte.

Ismertetőjele az ajtónak az, hogy mind a zár, mind a keret fémváz kialakítású, rajta teljes takarású faborítás található, két, külön hegesztett acél zsanérral, csapágyazott kivitellel.

A Viro biztonsági ajtó belsejében négy darab csavarral van felfogatva, egy előre felhegesztett, 3 mm-es vaslemezre a zárszerkezet. Ez a vaslemez biztosítja a zár előtti fúrásvédelmet, illetve merevíti azon a részen az ajtót, ahol bármilyen roncsolási- és feszegetési eljárást alkalmaznának a betörők.

Mivel a csavarok felfogatási pozíciója már eleve ki van alakítva, így ennek a zárnak a helyére semmilyen más biztonsági trezorzár nem szerelhető be átalakítás nélkül.

Vannak olyan zárszerelő kollégánk, akik információ hiányában nekilátnak fúrni, faragni és átalakítani a biztonsági ajtót, ám ez teljesen felesleges. A Cerutti-féle Viro zár egy az egyben, átalakítás nélkül beszerelhető az ajtóba a zárcsere során. Forduljon hozzánk Viro zárcsere ügyben!

Amennyiben a Viro zárszerkezet cseréjét cégünkre bízza, biztos lehet benne, hogy korrekt, versenyképes árral – zárral és 12 hónap, teljes körű garanciával állunk az Ön rendelkezésére Budapesten, Pest megyében és vidéken is.

Cégünkről érdemes tudni, hogy folyamatosan lépést tart a biztonsági trezorzárak, zárszerkezetek, zárrendszerek folyamatos fejlődésével, így bátran elmondhatjuk, hogy naprakészek vagyunk, bármilyen Viro zárral kapcsolatos problémáról is van szó. Zárjainkról, árainkról kérjen bővebb felvilágosítást a 06-70-770-2942 telefonszámon!

Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest
Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest
Viro, Viro zárcsere, zárcsere, Viro Budapest, Viro zárcsere Budapest, zárcsere Budapest